« vissza a keresőhöz
A magyarországi Evangélikus Egyház közel 300 gyülekezetet fog össze, három egyházkerületük székhelye Budán, Győrben és Pesten van. Az adminisztrációs központ Budapesten található, amely segíti az egyházközségek és az egyházi intézmények munkáját. 37 oktatási intézményükben, óvodákban és iskolákban mintegy hétezer diák tanul. Az Evangélikus Egyház ezen kívül szeretetintézményeket, hajléktalanszállókat, valamint rehabilitációs központokat tart fenn.
A felismerés:
A Magyarországi Evangélikus Egyház intézményi feladatainak ellátásához szüksége volt egy egységes rendszerre, mely az ügyviteli feladatokon túl, az intézmények élelmezési, étkeztetési feladatait is megoldja. Az egyház alapvető elvárása volt a többszintű konszolidáció biztosítása, amelynek segítségével a rendszerben az információk az egyedi intézmények, az egyházkerületek és az egyházmegyék szintjén is kezelhetők, hiszen ez eddig nem volt megoldott.
A kiválasztás:
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2008 októberében úgy döntött, hogy intézményeinél egységes, integrált ügyviteli rendszert vezet be, és választása a LIBRA3S-re esett. Döntésükben szerepet játszott az is, hogy a LIBRA Szoftver Zrt. és a GNSoft Kft nagyon rövid határidő alatt vállalta a rendszer bevezetését és oktatását az ország legkülönbözőbb pontjain található intézményeknél.
A bevezetés:
Alig három hónappal később, 2009. január elején 32 oktatási intézmény – köztük óvodák, általános- és középiskolák és egyetemek – kezdték meg élesben a munkát az új rendszerben.
Az intézmények élelmezési és étkeztetési feladatainak segítségére a ProDius rendszerrel integrált adatkapcsolat lett kialakítva. A kapcsolódó rendszer képes az élelmezéssel és az étkeztetéssel összefüggő adatok rögzítésére, kezelésre és az előírásoknak megfelelő statisztikai kimutatások és beszámolók elkészítésére.
A több száz felhasználó és több száz egyedi szoftver példány technikai hátterét a LIBRA ASP megoldása biztosítja. Központi nagysebességű, szélessávú elérést biztosító szerverfarmon elhelyezett szerverek (tűzfalszerver, adatbázis szerverek, terminál szerverek, VPN szerverek) biztonságos, vékonyklienses elérését nyújtjuk, 24 órás rendelkezésre állás mellett.
A 2009 áprilisában lezáródott első fázis során átszervezett folyamatok és szerzett tapasztalatok szolgálnak a második fázis alapjául, amelynek során az egyház minden intézményét és gyülekezeteit is bekötjük a rendszerbe, így 2010-ben az Országos Iroda számára a teljes intézményi rendszer gazdálkodása egységessé és átláthatóvá válik. Az intézményi bővítéssel párhuzamosan funkcionálisan is bővül a rendszer, amely a bérszámfejtés és iktatás integrálásával válik kompletté.
A Magyarországi Evangélikus Egyház, 87 intézményt, 300 gyülekezetet és közel 500 felhasználót érintő, teljes szervezeti éles indulása 2010. január elején valósul meg.
Adatok:
Magyarországi Evangélikus Egyház
Tevékenység: egyházi tevékenység
Alkalmazottak száma: 2300
Éves árbevétel: -
Bevezetés éve: 2009
Rendszer: LIBRA3S Integrált Vállalatirányítási Rendszer
Felhasználók száma: 76 fő
Bevezetett modulok:
- MÉRLEG: főkönyv vezetése, beszámolók készítése, adatszolgáltatás
- LIKVID: pénzügyi nyilvántartások vezetése
- SZÁMLA: értékesítés és számlakészítés
- PÉNZTÁR: házipénztár kezelése
- TÁRGYI: eszközök nyilvántartása
- KÉSZLET: készletnyilvántartás
- CASHCENTER: banki kapcsolatok
- INFOCENTER: vezetői lekérdezések
« vissza a keresőhöz